10.

 tegnap megnézem a "fal" felét. az előadást amiben együtt játszottunk. látszik, hogy jobb vagy... azért én is csinálom..jók vagyunk mi ketten.      nem kopik semmi tíz év alatt, azt hinném, hogy kopik, de nem.. csak a fájdalom. a fájdalom lesz először 24 órásból órás, aztán napos, hónapos...végül maradnak az évfordulók és a takarásban előadás előtt. akkor sokat látlak és beszélgetünk.de hisz tudod.fájdalom nélkül nem is ér ezt csinálni. a fájdalom a vetés, a taps az aratás. jobb barátok lettünk azóta. én jobban tudok figyelni, te mindíg is tudtál. fel növök Hozzád. ma futottam Neked 10 kilómétert. 10 év 10 km. persze maratont akarok, de este előadás lenne. de persze nem lesz, mert vírus van.        majd jövőre futom. vagy azután. a félmaratonosokkal rajtolok tévedésből, annyira izgulok. amikor nem vettek fel a színműre, este hazafelé  találok kétezer forintot az utcán. ma a versenyen rossz csapatban kezdek futni, a csapatban két szőke lány. eltévednek és én találom meg nekik a helyes utat. végül dobogósok lesznek.talált kincs!az vagy nekem.

persze jobb lenne, ha nem lenne ez a blog.

9 éve

9 éve kint a neved, szeretnek aggódnak érted

editkém minden évben kérdezi: felfoghatatlan, hogy történhet.?

nem tudom....nem tudom

szived dobogása, hallgatjuk készülünk a műsorra:

https://www.youtube.com/watch?v=pavaCuhekjc&list=PLplZ_yA5BHkIYO6ME2SIIC2JnkCDprVk-

Lala KisLackónak

anya ölében

Ne haragudj, hogy csak most írok..már annyiszor elkezdtem, de aztán valahol mindig elakadtam. Meg gondoltam, legyen ez csak a kettőnk dolga. De ma valahogy mégis úgy érzem, hogy nem maradhatok örökre néma, beszélnem kell Hozzád.

Hat éve már, hogy nem vagy köztünk. Még most is fáj a hiányod. Talán már nem minden nap, de gyakran eszembe jutsz.. minden alkalommal összeszorul a szívem, amikor valaki Rád emlékeztet, vagy ha látok egy hasonló kinézetű apukát, aki épp a kisfiát sétáltatja, és arra gondolok, bárcsak Te lehetnél…vagy amikor látom a fájdalmat édesapád és nagymamád szemében…

Még ma is hallom a hangodat, amikor utoljára telefonon beszéltünk: „Szia Szívem!..” nem akarom, hogy ez a hang megkopjon a fülemben, kapaszkodok belé, hogy legalább ennyi maradjon meg még belőled itt velem.

Közben tudom, hogy Te nem hagynád, hogy itt szomorkodjunk. Emlékszem, az utolsó találkozásunkor is mit össze bohódzkodtunk. Milyen jó, hogy még egy pár fotó is készült akkor!! (Itt épp a családi fotóalbumot lapozgatod)

Anya (Neked csak „kereszt”) mesélte, hogy egy nap találkozod anyukáddal a piacon. Akkor Ica azt mondta, hogy Te előre mentél előkészíteni neki a helyet. Nem gondoltuk volna, hogy nem sokkal két hétre rá el is jön ez a pillanat. Azóta, (illetve ahogy ez a fotó előkerült) csak ez a kép villan be Rólatok. Azt hiszem, azóta is valahogy így lehettek és így együtt vigyáztok ránk.

a családi albummal

Laci nagyon hiányzol barátom, hogy lehet, hogy ez történik? hat éve. mint egy álom. én alszom Te álmodsz. hiányzol!!!

"...egy történetet, ami egy pincében kezdődik.

mert ha színész akarsz lenni, akkor le kell menned egy sötét hónaljszagú pincébe.

kint süt a nap, zöld minden, döngicsélnek a bogarak,

te meg mész lefele egy sötét, hónalj-lábszagú pincébe.

és akkor mész, és ahogy mész egyszer csak hallod a Zajt.

mész lefele, egyre sötétebb van és hallod azt a Zajt.

lépésről lépésre egyre sötétebb van te meg hallod azt a Zajt a hónaljszagban,

embereket hallasz, aki akarnak valamit, át akarják adni magukat valaminek, igen embereket hallasz, akik meg akarnak térni, és akkor a lépcsőfordulóhoz érsz a falhoz érsz és akkor már, hát félsz,

és már nem akarsz tovább menni, de egyszer csak azt mondja egy hang belül, de nem csak belül, kívül is az mondja lengyelül, hogy Tatatatata, és te a saját nyelveden érted, azt mondja:

 „menny tovább, ez a negatív út, ez a szegény színház, ez nem a gazdag színház, ez a szegény színház, a laboratórium, az ajtó ott van a falon, de, hogy hol van meg nem mondhatom.”

és akkor megfordulsz, de nincs ott senki, de te tudod, érzed, hogy Ő volt az: grotowsky.

és akkor mész tovább. tapogatod a hideg falat a kezeddel sötétben, és egyszercsak valami meleg nedveshez érsz, később kiderül, hogy ez az ajtó, a verejtéktől átázott ajtó, kitapogatod a kilincsit a kezeddel, benyomod és..

ORBA VÁG A BŰZ!

SZÉTSZAKÍT A ZAJ!

tócsában állsz, átázott a cipőd, honnan került ide…

CSEPPKŐBARLANGKÉNT ÖMLIK az arcodba az izzadság, a belemegy a szemedbe, elhomályosítja a szemedet és a ködön át látod a testeket vonaglani TATATATATATATATA…!

A földön esőkabátban kuporognak a nézők és a sarokaban ott ül, a hangosító pultnál ül némán artaud, egy szót sem szól, de még is hallod franciául, hogy:

WAWAWA és a többiek is WAWAWAWA..!

és a következő pillanatban már te is ott vagy, már te is tolod, már te is meg akarsz térni: TATATATATATATATA…!

és akkor meglátsz valakit a nézőtéren, ismered ezt az érzést, nézed Őt és Ő is néz téged éppen, de nem csak nézed hanem látsz, látod, hogy Ő jobb mint te vagy, szebb mint te vagy

FÉNYCSÓVÁVÁ akarsz válni és akkor meglátsz valakit a nézőtéren göndör hajú, kékszemű,

komolyan mondom mindenki tocsog, mindenki dermedt Ő meg ott ül szárazon egy írhabundában és mosolyog.
és akkor tudod, hogy Ő az Bandi, a nyáron fázós, télen izzadós Bandi, BundásBandi, Bundibá

feláll, odalép melléd, ott vagytok vállvetve, mindketten: tatataTATATATA! Heh!

és... összesúg artaud, bólogat grorowsky.

ki vagytok választva.

és elkezdődik a munka.

ami nem is kevés.

meg kell találni az ajtót a Falon

meg kell találni a nézőtér és a színpad közti szakadék fölötti hidat.

hidat kell verni. és ez nem kis dolog, ez nagy dolog.

a hídveréshez erő kell, az erő a mozgásban van, a mozgás pedig a futásban, tehát FUTTOK.

Futtok ÉJJEl, futtok NAPPAL.

Futtok ÉTLEN futtok SZOMJAN és tanuljátok a szöveget, és mondjátok a szöveget és FUTTOK.

RÉSZEGEN és JÓZANON

FUTTOK ERDŐBEN, MEZŐBEN, VÁROSBAN ÉS TEMETŐBEN
és

összesúg artaud

leskelődik grotowsky.

így telnek a napok a hónapok és akkor megtörténik:

összekölzöztök.

egy albérletbe.

a zöld övezetben,

egy macskaköves utcán.

az atommagkutató Intézettel szemben.

nagyon örültök az olcsó albérletnek. két szépséghibája van az egyik a sugárveszély,

a másik, hogy ez az első célpont amit lebombáznak egy esetleges háború során.

de Ti nagyon örültök az olcsó albérletnek, a macskaköves utcán.
 de nem csak az utcán vannak macskák hanem az albérletben is.

minden emeleten.
az elsőn nyugdíjas nénik és tappancsosok

a második emeleten cicukák és nyugdíjas nénik

a harmadik emeleten vagyunk Mi, két macska, mása, olga és a gazdájuk a srác a rangidős irina.

buzik, macskák és bikák az albérletben.

így telnek a napok a hónapok, egészen odáig, míg egy reggel egy kávéfőzésnyi idő alatt le nem ég az egész albérlet...."   

( "a jegesmedve", részlet, kgm)

..egyik határon túli a másik határon túlinak..(kinga)

Szia Laci.

hát ismét előkerült a kőrózsa. az a kőrózsa, amely bennem most már elválaszthatatlanul fonódik össze a lényeddel. nem, nem játszom benne. nem bírnék. azóta nem játszottuk, egyszer sem. csak a dalok maradtak meg nekem - a többi egy-egy kép, dal- vagy szövegfoszlány...ahogyan táncoltál macskaként a nagy cigis-dobozzal, ahogyan kényszerzubbonyban énekelted kifele-menet a stúdióból a  milyen csöndes az éjszaka dalt (az utolsó sorát mindig másképp: és senki nem segít...), ahogyan a józsef attilás verset mondtad (azon mindig bőgtem, a színpadon is)..még a szövegértelmező próbán megkérdeztük tőled,- mert te mindig olyan bölcsen hallgattál,  mi pedig vitattuk és magyaráztuk az élet nagy dolgait- hogy Neked mi a véleményed róla?? csak elmosolyodtál, és szerényen, halkan azt mondtad :" én csak figyelek, figyellek titeket és tanulok."....hát, azt hiszem, te már akkor sokat tudtál, de legalábbis nekünk van mit tanulni még itt a földön. 

   köszönöm, hogy voltál és köszönöm, hogy vagy. van még adósságom Feléd, és nem is kevés. de isten barmai lassan őrölnek- meglásd, csudaszép dologgal leplek meg majd, édesanyádnak is tetszeni fog. 

  írtam új dalokat is, a mostani kőrózsába, biztosan hallottad. hát, azokat sem tudtam elvonatkoztatni Tőled. mindet Neked küldöm, tudod, mint a kívánságműsorban egyik határon túli a másik határon túlinak. ahogyan hobo mondaná: Te már minden határon túli vagy. hm. és lesznek még újak. már vannak is, csak nem volt már rá több pénz, hogy megcsináljam őket a zenészekkel. de ami késik, nem múlik.hiszek benne.

   azért elküldöm Neked azt az egy dalt, amit ha éneklek, csak Te vagy a lelkemben, és olyankor nagyon érezlek.és olyankor nagyon jó. és olyankor már sírni se tudok.

  hamarosan találkozunk ismét.

négy év.

                                             
...ez a szöveg négy éve íródik, egy szerelmetes barátnő tollából, drága Ica néni, ugye most már szabad...?

szakmai alázat és emberség

Nagy László Zsolt színész, barát, fiú, iskolatárs, művész, egy olyan ember, aki kitartásával inspirál, kedvességével jobbá teszi a világot. álmai még most kezdenek beteljesülni, de neki mennie kell. 30 éves.

ahány barátjával, ismerősével, iskolatársával beszélgetek, annyi különböző arcát látom viszont az elbeszélések, visszaemlékezések során Nagy László Zsolt színésznek. mindannyian másképpen ismerjük Őt, mégis valamennyien mérhetetlen kedvességére és a munkája iránt érzett végtelen alázatára emlékszünk leginkább.

Laci bárándon szület és jár óvodába, majd édesanyjával püspökladányba költözik. itt jár általános- és középiskolába, és itt találkozik először a színpad varázslatos világával, amely örökre rabul ejti. mint a legtöbb kamasz, számtalan módon keresi az önkifejezés lehetőségét, a benne dübörgő érzelmek hangját. verseket ír és fest. a maga csendes módján lázad, és az Őt érő örömöket, kudarcokat, csalódásokat is „felhasználja”, hogy belőlük, általuk is építse érzékeny, egyedi látásmódját, rendkívüli egyéniségét. „sosem volt harsány, központi figura, mégis mindenki odafigyelt a véleményére, és adott a szavára” – emlékezett vissza több egykori osztálytársa és osztályfőnöke. „mindenkihez volt egy-két kedves szava, nem csoda, hogy mindenki szerette és figyelt rá” – folytatják. 

és itt, a ladányi középiskolában szerveződő diákszínpad keretein belül találkozik önkifejezésének igazi eszközével, későbbi nagy szerelmével, a színjátszással. ezután jelentkezik a színművészeti főiskolára, ahová nagy sajnálatára nem veszik fel. újra megpróbálja, de sajnos ekkor sem sikerül. egykori barátja így emlékszik: „megkéri a zsűrit, hogy legalább azt mondják meg, mit nem csinál jól, min kell változtatnia, mire a felvételi bizottság egyik közismert tagja, Zsámbéki Gábor azt válaszolt neki: László, magát egy dolog miatt nem vesszük fel, nem tudunk magának mit tanítani. menjen és játsszon!” ezután folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy még többet tanuljon önmagáról és a színészetről, és folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy színpadra léphessen. játszoik nagykálóban, a zenetheátrumban, a konzervartaudium színházi műhely társulatában, majd 2006-tól a csokonai színház stúdiósa lesz, 2009-től pedig a társulat tagja. megérkezik. végre elismert, megbecsült és szeretett tagja egy igazi színházi társulatnak. játszott számos prózai és zenés darabban: az  évadban a kőrózsa betonszív és "a zöld kígyó és a szép liliom" című darabokban, korábban pedig a ribillió rómában, a macskák szerdája, az úri muri, a szegény dzsoni és árnika, a talizmán, csattanuga csucsu, az oblom-off, a Krisztus oratórium, az egy szerelem három éjszakája és a west side story című előadásokban. de Ő még tovább szövi álmait, és barátjával, kiss gergely mátéval, létrehozzák a debreceni "unokák színházát". egy farkas arnold levente által írt és általuk rendezett kétszereplős darabban , a f.a.l. című előadásban léptek fel szegeden, amikor a tragédia bekövetkezett.

kollégái csodálattal emlegetik kitartását, ráckevei anna színésznő például azt, amikor egyszer a próbák alatt hevesen magyarázzák, vitatják a jeleneteket, karaktereket, Laci pedig csendben ül és figyel. Kérdezik Tőle, miért nem szól, de Ő csak annyit mond: figyelek és tanulok. és nem sokkal később ők tanulnak tőle: alázatot, odafigyelést.

a csokonai színház társulata nevében rideg zsófia írja a következőket a színház honlapján:

 nagyon fáj...

villám a tölgybe... az egykori leventék hirtelen eleste a harcmezőn... „be szép vagy be nagyon illesz leventének"... piéta. a hegyes tőr az anyai szívben... és hogy mindez mivégre? ereje teljében. tegnap éjjel ...ez kavarog bennem, és bizonyára hasonlók a társulat valamennyi szívében, ahogy fut a hír, (mert a rossz hír mindig sebesen jár).

villámsújtotta tölgy.

„a fák életteremtő, életvédő szervezetéhez kell hasonlítania a színházban minden közösségi építménynek. gyökér a törzsért, törzs az ágakért, ág a termésért, szerves egységben egymásért, az életért teljesítik természetadta feladatukat" - mondta egykor itt e színházban egy színész, akit Te is követni vágytál.

 most egy hatalmas ág szakadt le rólunk, irtózatos sebet ejtve rajtunk. egy ág, melyen gyönyörű hajtások voltak, és amely virágot hozott volna, ha egy irtózatos akarat nem lép közbe tegnap este szegeden, és le nem szakítja, mintha csak egy nádszál volna. mert valójában az - nádszál az ember, „gondolkodó nádszál".

ha végignézünk az elmúlt évadokon, szinte nincs előadás, amely a Te alázatos, tehetséges és odaadó jelenlétedet nélkülözné. szerepek peregnek előttünk, sok-sok arcod, mert mindben ott vagy Temagad. kerestél, mint parsifal lovag a zöld kígyóban (ó, ha most egy tánccal életre kelthetnénk!), rácsodálkoztál a női világra tóth erzsébet versein át, táncosként bravúrokat mutatsz be az eladott menyasszonyban, hoztad a napszámos figuráját az úri muriban, mind-mind más, és mindben ott vagy. 

és most nem vagy itt. nem látunk. mert mi még tükör által homályosan, te talán már színről színre látsz. hogy a goethe-darabban a lovag monológján fogást találj, a próbafolyamat alatt belső szövegként ajánlottam Neked józsef attila versét, a nagyon fájt. hát ez most nekünk fáj nagyon, Laci!

de Te ezzel ne törődj, vissza se nézz, menj tovább! hisszük, hogy útban vagy hazafelé!

szia!

most, hogy eltelik négy év, úgy érzem méltó kép lesz ez emlékezésnek!

még a zöld kígyó (2010.) próbái után odamegyek hozzá, hogy figyelj Laci, kaphatok egy autogramot? mondja, hogy persze, de csak ha én is adok neki :) megvitattuk, hogy egyszer nagyon sokat fog érni...és milyen igaza lesz! :)

úgy gondolom megosztom veled!

Puszi

Dodó

mai nap akadok rá ...

mai nap akadok rá a blogodra, és úgy éreztem írnom kell neked..nem tudom megfogalmazni még ennyi idő elteltével sem milyen érzések vannak bennem.. nagy réka nikolett vagyok, féltestvérem, bátyám Lackó.. kiskorom óta nem tudok róla semmit sem. csak ennyit. emlékeimből csak töredékek maradnak, de egy tiszta emlékem van.. meglátogatjuk Őt és Icát..a szobájában egy szintetizátor.. félhosszú sötét szőke haja lóg az arcába, zene szól, valami keményebb rock. 20 éves lehet.. felnézek rá. magas, nagy .. és olyan mint én. a szeme, a haja, az arca. 

akkor és azután is csak ezt tudom.. testvérem, és szeretem. 

miután a családunk szétszakad, minden vele hal.

a halála a legközelebbi hír róluk. a temetésre elmegyek, levelet írok neki amit a sírra rakok. édesanyám bármennyire is tudja, hogy nem olvashatja el nem szól semmit. tudja, hogy nekem már csak ez az egy "beszélgetés" marad vele.. akkor, utoljára. 

bármennyire is abszurd, de hiányzik, fáj.. rengeteget gondolok rá.

milyen lehet?.. mi  van, ha az a kapcsolat nem szakad meg.?.

a blogod segít megismerni kicsit.. és rájövök, van az a kötelék amit sem idő, sem távolság nem szakíthat szét..

nem tudok többet írni. ne haragudj!

köszönöm, hogy szereted..és így állítasz emléket neki.. az életének és nem a halálának.

a képen Lackóval vagyunk édesapánkkal.